Sziasztok! Már kb. 2 hete halogatom a Csj-s sori frissítését,amit sajnálok is,de marha sok a tantárgy amire tanúlni kell.Szóval a Csj-s történetet hétvégén fogom folytatni,addig is ittvan egy kisebb szösszenet amit egy Sims3 játékból készűlt vidó ihletett.Ha úgy látjátok,hogy jó akkor a poszt végére beteszek egy linket amin keresztül elértek, és tudtok majd üzenni, hogy érdemes-e ezt folytatni.Bár sajnos a videó angolul van nem biztos,hogy mindenki érteni fogja miről is szól igazából.Feliratot pedig csatolni sem tudok hozzá ugyan is a videót nem én készítettem.Viszont igazán jóra sikeredett,nagyon megfogott ez a téma így jött az ötlet,hogy ebből kiindúlva kezdeném el ezt a történetet.Az eleje sokban hasonlítani fog a videóhoz a későbbiekben (már ha lesz folytatás) viszont elrugaszkodok tőle,és a saját kezembe veszem a történet cselekményét.Szóval először lássuk a főszereplőt.A férfi szereplőt úgy mintázom meg,ahogyan a videóban kinéz,szóval érdemes megnézni először azt és csak utána olvasni.

Egyébként végül ezt a címet adtam ennek a történetnek: Habfiú és madárlány

Videó link: POSEIDON Part 1 - Ocean Lament - Sims 3 Machinima - YouTube

 

 

Cala (17)

 

 Prológus

 

Csak 7 éves voltam mikor megtörtént.Kezdetekben semmit nem értettem az egészből,egészen addig a pillanatig míg a történtek fenekestül fel nem forgatták az életemet.Akkor és ott abban a pillanatban minden megváltozott,úgy éreztem számomra már meghalt a remény legutolsó szikrája is.Ez volt az a nap mikor az emberek megpróbálták megölni a fajtámat.A családom odaveszett az emberek önteltsége és kapzsisága miatt.Ha csak visszagondolok azokra a percekre egyből rosszul leszek.A tenyerem izzadni kezd a lábaim pedig úgy remegnek mint a kocsonya.Most mégis vissza kell gondolnom azokra a percekre,muszály hisz ma van 10 éve már,hogy ez történt.Soha nem bocsájtottam meg magamnak amiért hagytam őket meghalni.Cseppet sem érdekelt,hogy mást is elveszítettem azon a napon mint a családomat és a népemet.

 

* Tíz évvel ezelőtt

 

Ez a nap is úgy kezdődött mint a többi.Én és a két testvérem Daphne (12) és Mona (5) a szikla szirteknél üldögéltünk egy öreg fa tövében.Néztük,ahogy a tenger csapdossa a szikla alját.Mona Daphne ölében ült aki koszorút készített neki a fa tövében kinőtt margarétákból.Én csupán felmásztam a fa egyik ágára hatalmas barna szárnyaimat az ég fel mersztve néztem a csapdosó hullámok örvényét.Élveztem,ahogyan a szél a hosszú rendetlen copfomba kap.-Cala nővérkém nézd mit csinált nekem Daphne! A kistestvérem Mona boldogan mutogatta az újonan készűlt koszorúját ami ferdén ült a gyönyörű arany fürtjei között.A látványa nevetésre késztetett.-Nagyon jól mutat rajtad Mona.Mondtam nevetve és megigazítottam a fején lévő koszorút.Mona mosolyogva vállamba kapaszkodott kis kezeivel és átölelte a nyakamat.Nem sokkal később Daphne is csatlakozott hozzánk,hogy fentről csodálhassa a tengert.-Idefentről minden olyan békésnek tűnik.Tűnődött el nővérem szemét a hullámzó víz felé meresztve.Bólintottam.-Szeretnék repülni.Válaszoltam én Daphne pedig idegesen nézett rám.-Tudom Cala,de nem lehet.Még nem.Csak éjjel szabad repülnünk nem kockáztathatjuk meg,hogy az emberek megint megtaláljanak minket.Nővérem megsimogatta a tollaimat.-Rendben.Válaszolok neki.-Különben is ideje hazamenni anyáék már biztosan aggódnak,hogy hol lehetünk.-Indúljatok csak el én még maradni szeretnék egy kicsit,ígérem hamarosan utánnatok megyek.Mona Daphnéra nézett Daphne pedig rám.-Nos jólvan de nem maradj soká.Az emberek gyakran járnak erre hajóval,könnyen észre is vehetnek téged.Mona aggódva nézett rám a nagy ezüst szemei tele voltak félelemmel.Bíztatóan mosolyogtam a húgomra és utoljára átöleltem mielőtt elmentek volna a nővéremmel.-Biztonságban leszek,ne aggódjatok miattam.Azzal a testvéreim elsétáltak hazafelé.Én magam még pár óráig gyönyörködtem a tengerben és az akkor már lenyugvó Napban.Kétségkívül gyönyörű látvány volt,ahogyan a sugarak végigsimítják a tengervíz felső rétegeit.A sziklán ülve észrevettem a távolban egy hajót a vizen siklani.Testem azonnal mozdúlt volna a hajó felé,de tudtam,hogy veszélyes odamenni így türtőztettem magam.Amint a hajó közelebb ért elbújtam a fa lombjai közé várva,hogy elmenjen mellettem a bárka.Mikor biztos voltam abban,hogy a hajó halló és látótávolságon kívülre kerűlt tőlem előmásztam a lombok közül.Ekkor már besötétedett,de szerencsére a fajtám jól lát a sötétben.Csapkodva a szárnyaimat hatalmas port keverve rugaszkodtam el a talajtól.Éreztem,ahogy a hideg éjszakai levegő körül öleli a testemet és átfut nagy barna tollaimon is.Kész voltam hazarepülni mikor visszazuhantam a földre.Ekkor láttam csak,hogy a bal bokám köré egy vaslánc csavarodott.Kínomban ordítottam,ugyanis a vas megégeti a Fanalisokat (hahah Magi XD).Küzdöttem a láncs szorításával és próbáltam figyelmen kívűl hagyni a kínzó fájdalmat a bokámban.De minden küzdelem hiába valónak tűnt,amint egy másik lánc tekeredett ezúttal a jobb bokámra.Sírni akartam de a könynek megfagytak az arcomon,nem engedtek kicsúszni őket.A szárnyaimmal még erőteljesen próbáltam csapkodni de már nem volt remény.Egy termetes férfi lehúzott a hajóra és a hajamnál fogva álló helyzetbe rántott,majd kezeimet bilincsbe verte.Ekkor a könyneim már peregtek az arcomról.Barna hajam nyírkosan tapadt a bőrömhöz a bokáimon pedig még ott voltak a láncok melyek már majdnem lyukat égettek belém.Most pedig a csuklóim is sajogtak a vas hatásától.Minden reményemet elveszítve rogytam le a hajóárbóc mellé ahol egy kifejezetten izmos férfi állt nemesi ruházatban,kezében a jelölő pálcával.Felém fordúlt és gúnyorosan elmosolyodott látván réműlt arcomat.-Nocsak, nocsak mit fogtatok fiúk? Hát nem ő a legaranyosabb kis Fanalis akit valaha láttunk?Beszélt gonoszan a férfi közben ujjaival pödört egy tincset a hosszú hajamból,másik kezével pedig a jelölőpálcát fogta melynek a vége vörösen izzott a parázstól.Nagyot nyeltem,hisz tudtam,hogy milyen sors is vár rám.Elkezdtem ficánkolni mikor a nemes közelebb érintette hozzám a pálcát.-Fiúk fogjátok le! Ordított a férfi kinek fekete fürtjei a szemébe lógtak.Már mozogni sem tudtam ugyanis egy testesebb férfi és egy magas vézna vörös hajú lefogott engem.Ráadásul a láncok is égették a testemet.Úgy éreztem mingyárt felrobbanok annyira fájt mindenem.A nemes férfi letépte a felsőm egyik vállát odanyomta a pálcát a kulccsontomhoz,én pedig hagosan ordítottam a fájdalomtól.Ezután visszaagatta rám a polóm pántját és hozákötözött az árbóchoz.Nem sok idő telt el a fájdalom óta, a szemeim viszont lecsukódtak amikor hozzám lépett az a nemes aki megjelőlt..Arcán vigyor ült és szó nélkül  jött felém.A lábaim köré tekert egy vasláncot és a kezeim fölé is.Mozdulni sem tudtam.Elfordítottam a fejemet és láttam,hogy egy kést szorongat kezei között.Odalépett hozzám a kést a szárnyimhoz emelte és beléjük mélyesztette azt.Ekkor olyan hangosan felüvöltöttem,hogy a sziget másik felén is hallani lehetett volna.A férfi ezt megelégelve egy ruhát tömött a számba és folytatta a szárnyaim lemetszését.Én pedig még mindig visítottam az égő fájdalom miatt amit a szárnyaim helyén éreztem.Viszont váratlan dolog történt.Az égből a húgom a nővérem,a szüleim és a népem többi tagja szállt le a hajóra.A legénység azonnal felkapta rájuk a fejét.A népem és a családom harcolt míg a nővérem és húgom siettek hozzám segíteni.Daphne szeme elkerekedett mikor látta,hogy mi történt a szárnyaimmal.Dühösen trappolt mögém és minden fájdalom mutatása nélkül tépte le rólam a vasláncokat.Mona azonnal megölelt engem,majd Daphne követte.-Kishúgom jobban leszel csak tarts ki kérlek.Ölel szorosan magához (persze ügyelt a sebemre) a nővérem.Egy fél pillanatra élveztem az ölelést majd kinyitottam a szemim és ekkor vettem észre,hogy egy férfi oson nővérem háta mögé.-Daphne vigyázz! Ordítom azonnal a nővérem pdig hátrafordúl,de már késő volt.A férfi testvérem oldalába fúrta pengéjét,halálos csapást mérve rá.Ezután kardját Mona felé lendítette de édesanyám a megállította.-Fussatok gyorsan vigyétek Daphnét boztonságba mi megleszünk!Ordított anya vissazsorítva az ember kardját.Ránéztem anyámra majd Daphnéra aki a földön feküdt lihegve.-Nővérem tarts ki segítünk rajtad.Suttogta Mona én pedig tudtam,hogy nővéremen már semmi sem segít.Megfogtam Mona vállát és szomorúan néztem rá.Leguggoltam nehezen lélegző nővéremhez és ölembe tettema fejét az arcát pedig símogattam.-Minden rendben lesz Daphne csak pihenj nővérkém.Daphne remegő kezekkel nyúlt a kezem után és gyengéd csókot lehelt rá.Mona ekkor már sírt és térdelt nővérem márik oldalán.Dapne az ő kezét is szorította.-Most elmegyek inne húgaim,de ígérem még találkozunk egyszer valamikor.Dapne mosoylgott és egyre szaporábban vett levegőt.-Én nem akarom,hogy elmenj nővérkém!Sírt Mona szorongatva Daphne karját.Daphne mosolygott és könynek gyűltek a szemében.-Én sem Mona de muszály jól leszek hidd el.Ígérem még látjuk egymást.Ezzel a nővérem lecsukta ezüst szemeit és örök álomba merűlt el.Mona és én sírtunk.Ekkor a hajó másik végéből egy sikolyt vettem ki.Megpördűltem és anyámat vettem észre amint két férfi vonszolja el.Apám rohant neki segíteni,de a nemes fickó előrántott egy pisztolyt és lelőtte apát,majd anyámat is.-Ne! Ordítottam sírva Mona mőgém bújt és szipogott.Láttam,ahogy anyám és apám teste is a földre esik és népem is ott hevert a férfiak lába előtt.Csak én és Mona maradtunk.A férfiak körbevettek minket az egyik megragadott engem míg többen Mona felé indúltak el.Sikoltoztam próbáltam kitőrni az engem szorító karokból.De az nem engedett.Végső elkeseredettségemben összeszedtem minden erőmet és az engem fogva tartó ember kezébe mélyesztettem fogaimat.Ő fájdalmasan felordított, ez pedig esély adott arra,hogy kitőrjek a kezei közül.Azonnal Mona fel futottam de egy férfi megelőzött,én még egy utolsó pillantást vethettem ekkor még életben lévő kishúgomra majd jött egy dörrenés és Mona holtan hevert a hajó padlóján.Teljesen elvesztem.Nem maradt már senkim,egyedül voltam egy világban ahol senkit sem ismertem.A nemes most rám szegeszte a fegyverét célzott,én pedig nem akartam mozdúlni onnan.Hanem az egyik férfi előre lépett és a vítbe lökött.-Menj mielőtt megölnek,siess!Ránéztem a férfira aki megmentett.Korábban nem láttam a hajón.Vállig érő szőke haja és bajusza volt zöld szemmel párosítva.Ekkor újabb pisztoly dörrenést hallottam.Észre sem vettem,hogy a tengervíz mennyire csípte a hátamat,elkezdtem úszni,de a távolban még hallottam a legénység kiáltásait és,ahogy a holttesteket a vízbe dobják.Muszály volt visszamennem értük,nem hagyhattam ott őket.Kiúsztam a partra majd mágiám (igen az is van...) segítségével apró faágakból tutajt varázsoltam.Belehúztam a szüleim és testvéreim testét és kiveztem a partra.Hazahúztam őket,ahol megfelelő szertartás keretében eltemettem őket.Végül úgy döntöttem kihúzom avízből annak a férfinak a testét is aki megmentett a haláltól.Tisztességesen őt is eltemettem.Ezután leültem a családom sírjához és hosszú órákon át csak sírtam.Körülöttem pedig néma csend honolt.

 

* Vissza a jelenbe

Így veszítettem el a családomat és a népemet is.De hálás is vagyok mert,nem sokkal az eset után egy középkorú házaspár Philip és Leona befogadott és felnevelt engem.Nem érdekelte őket,hogy Fanalis vagyok és ezért én hálás voltam,de még ígysem tudták kitölteni a családom halála után keletkezett űrt bennem.Azt hittem soha többé nem lehetek már boldog amíg azon a bizonyos napon nem találkoztam vele.

 

 

Hát ez lett volna az 1. rész és végül is nem oylanra sikeredett mint a videó de ebből akartam kiindúlni.Remélem tetszett nektek a folytatás nem tudom mikor jön már,ha lesz.Ha a blog eléri a hét végére a 100 megtekintést jön a kövi fejezet.Addig is sziasztok.

 

 

Oldal: Habfiú és madárlány Prológus
Anime és Tv soris fanfictionok :3 - © 2008 - 2024 - emese-blogja.hupont.hu

A HuPont.hu egyszerűvé teszi a weblapkészítés minden lépését! Itt lehetséges a weblapkészítés!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat